Anya és a húgom jól elrendezték a dolgukat.
Amikor a nagyi útban lett a lakásban, átküldték hozzám.
Most meg a húgomnak kell egy bébiszitter a gyerekhez, és vissza akarják kapni a nagyit.
Mintha nem is egy élő emberről lenne szó, hanem valami kanapéról.
Anyám fiatalon szült meg, tizennyolc évesen.
Nem volt férjnél, és apámmal is megszakadt a kapcsolata utána.
Egy év múlva új férfit talált, és elköltözött vele egy másik városba.
A nagymama nevelt fel engem.
Apám néha segített, amíg el nem költözött messzire.
A nagyi mindent megtett értem, pedig nagyon nehéz volt neki.
Anyám nem küldött pénzt, és nem is érezte szükségét, hogy meglátogasson.
Néha felhívott, de akkor is csak, ha kellett neki valami.
“Árva vagy te nekem, pedig élnek a szüleid,” sírta a nagymama, miközben megsimogatta a fejem.
Anya akkor jött vissza a második házasságából, amikor tizenkét éves voltam.
Hozta magával a lányát, Maját, a húgomat, aki hat éves volt.
Elvált, nem volt hol laknia, ezért költözött vissza.
A nagyi kétszobás lakásában szűkössé vált a hely.
Az egyik szobában mi laktunk a nagyival.
A másik anyáé és Majáé lett.
Hiába mondták Majára, hogy a húgom, nem éreztem iránta testvéri szeretetet.
Ahogy anyám iránt sem.
Nekem idegen asszony volt, akivel nem jöttem ki.
Anyám próbált nevelni, parancsolgatni, de nem hallgattam rá.
Csak a nagyira hallgattam.
Anyával állandóan veszekedtünk.
“Ez a te hibád! Elkényeztetted, azért nem hallgat az anyjára!” ordította a nagyira.
“Te nem vagy az anyám! Egy rendes anya nem hagyja el a gyerekét,” válaszoltam én.
Ilyen veszekedések gyakran voltak nálunk.
A nagyi mindig kérte, hogy legyek engedékenyebb, ne veszekedjek anyával, de nem ment.
Amikor befejeztem a középiskolát, vegyes érzésekkel hagytam el az otthont.
Örültem, hogy nem kell többé anyát és a húgomat látnom.
De fájt, hogy a nagyit otthagytam, az egyetlen igaz rokont.
Tanulmányaim után visszaköltöztem a városba, de külön éltem.
Dolgozni kezdtem, lakást béreltem.
A nagyit úgy látogattam, hogy ne találkozzak anyával és Majával.
Ez nem volt nehéz.
Ők a saját életükkel voltak elfoglalva, csak éjjel jártak haza aludni.
Két év múlva meghalt apám.
A nagyi mondta el.
Egy barátnője hívta fel őt.
Apát a mi városunkban temették el.
Kiderült, hogy én vagyok az egyetlen örököse, egy kis garzonlakás maradt rám.
Egy darabig ott laktam, aztán eladtam, vettem egy lakáshitelt, és egy kétszobás lakást vásároltam.
Huszonöt évesen költöztem be az új lakásomba.
Ekkor jelent meg újra anya.
Maja tizenkilenc éves volt, és máris anya lett.
A gyerek apja feleségül vette.
Szerintem rákényszerítették, de ez már nem az én dolgom.
Azért mondták el nekem az egészet, mert a férfinak nem volt saját lakása.
Maja nem akart az anyósával lakni.
A nagyi lakásában meg túl szűk lett volna.
Ezért anya a lelkiismeretemre próbált hatni, hogy vigyem magamhoz a nagyit.
Kerek-perec megmondtam, hogy nem.
Nem akartam elhozni a nagyit a saját lakásából csak azért, mert a húgom kényelmet akar a gyerek mellé.
Anya csúnyákat mondott.
Én sem maradtam adós.
Este a nagyi hívott, sírva kérte, hogy vigyem el magamhoz.
Azt mondta, nem bírja ott tovább.
Anyáék állandóan veszekednek.
Hamarosan ott lesz a gyerek meg egy idegen férfi is.
Azonnal mentem érte.
Anyáék gúnyosan néztek utánunk, de okosan hallgattak.
Különben nagy botrány lett volna, talán még verekedés is.
Nagyon dühös voltam.
Anya kihasználta a nagyi jóságát, és kidobta őt a saját lakásából.
Mi a nagyival szépen berendezkedtünk, befejeztük a felújítást, vettünk bútorokat.
Nem zavartak minket, mi sem foglalkoztunk velük.
Anyáról és Majáról nem beszéltünk, fájt nekünk a téma.
Fél év múlva viszont maguk jelentkeztek.
Hívták a nagyit, hogy mennyire hiányzik nekik, jöjjön megnézni a dédunokát.
Szép lett volna, ha nem felejtjük el, hogy a szülésre sem hívták meg.
A nagyi csak a szomszédasszony gratulációjából tudta meg, hogy megszületett a gyerek.
Másnap el is ment megnézni.
Csendesen jött haza.
“Visszahívnak.
Maja nem bír egyedül a gyerekkel.”
“És anya hol van?”
“Egy hete összeköltözött az új emberével.”
Na, akkor minden világos lett.
Majának kellett a segítség, anya meg lelépett.
A nagyi meg hirtelen megint fontos lett.
“Nem megyek vissza.
Segítek néha, de költözni nem fogok.
Most kellek nekik, aztán megint kidobnak.”
“Nálad maradok, ha nem zavarsz el.”
Nem fogom elzavarni.
Ő az én családom, aki felnevelt.
Nem fog öreg napjaira csomagokkal bolyongani.
Anya és Maja oldják meg a saját gondjaikat.
Minket hagyjanak békén.
