– Már járni sem tudsz! – mondta gúnyosan a férfi, letekintett rá azzal az ironikus mosollyal az ajkán.
– Mi értelme marad itt maradnod? Nem látod, hogy az életed véget ért?
Én… most új életet kezdtem. Végre valami igazat!
Elena hallgatott. Nézte őket. Mindkettőjüket.
Ő – izgatott, izzadt, az inggallérja ferdén állt.
Ő – a fiatal nő, jól öltözött, de hideg, mint egy kórházi ajtó.
– És… miért jöttél? – kérdezte végül neutrális hangon Elena.
– Hát, azt gondoltam, inkább személyesen mondom el, mielőtt másoktól hallanád.
Költözünk. A mi lakásunkba. A te lakásodba.
Igazából a miénk volt, de… mivel már nem vagy képes rá, hogy… – elhallgatott, és homályosan a lábaira mutatott.
Elena kinyújtotta a kezét az apró asztal felé, és elővett egy vékony mappát, amit már egy ideje előkészített.
– Tessék. – Nyugodtan átadta neki. – Minden benne van. Végrendelet. Tulajdonjog átruházás.
Szükségetek van egy helyre, ahol újrakezdhettek. Én… végeztem.
– Mit? Ráhagysz nekünk a házat? – kérdezte majdnem zavarodottan.
– Csak úgy? – tette hozzá a szerető közelebb se jövet.
– Igen, a ház a tiéd. Más dolgom van.
A férfi röviden nevetett, arrogánsan:
– Más dolgod? Te? Már járni sem tudsz!
Elena becsukta a szemét egy pillanatra. Aztán újra kinyitotta.
A tekintete tiszta, kemény volt, de nem dühös. Csak… eltökélt.
Lassan felállt a fotelből, és visszahajtotta a takarót.
Kontrollált mozdulatokkal előtte felállított egy összecsukható sétapálcát, és elindult.
Egy lépés. Aztán még egy.
A férfi tágra nyitotta a szemét, a szerető tátott szájjal állt.
– Balesetem volt, nem életfogytiglanom, – mondta nyugodtan.
– De ez most már úgyis nem számít.
– Hogy… érted ezt? – hebegte. – De az orvosok… te azt mondtad…
– Te úgy értetted. Időre volt szükségem. Nyugalomra. Távolságra tőled.
És tudod mit? Pont azt adtad meg nekem, amire szükségem volt – anélkül, hogy észrevetted volna.
Elment az ajtóhoz, és mielőtt elhagyta volna a szobát, még egyszer megfordult. Hangja tiszta és hangos volt:
– Elvetted tőlem az otthonomat. Én pedig elvettem tőled a szabadságodat.
– Mit mondtál?! – kérdezte pánikosan a szerető.
– Mit jelent ez? – kérdezte ő is, de a hangja már remegett.
Elena enyhén mosolygott.
– A mappa? Olvasd el jól. Különösen az utolsó oldalt. Az utolsó bekezdést.
És elhagyta a szobát. Léptei lassúak, de biztosak voltak.
Utána a csend robbant szét az agyukban.
A férfi kinyitotta a mappát, remegő kézzel lapozott.
Amikor az utolsó oldalhoz ért, az arca elsápadt. A szája eltorzult, de egy szót sem tudott kimondani.
Az utolsó bekezdés így szólt:
„A mellékelt rendelkezések értelmében a tulajdonjog átruházása csak azzal a feltétellel történik, hogy a bejegyzett tulajdonos kizárólagos felügyeleti jogot kap az házasságon kívüli kapcsolatból született kiskorú gyermek felett.”
Felnézett a szeretőjére.
– Te… nem mondtál semmit a gyerekről.
– Mert… – szárazon nyelt – …nem a tiéd.
Egyetlen hang hallatszott: Elena sétapálcájának nyugodt koppanása a padlón.
