Aznap a szolgálat a szokásos módon kezdődött.
Hűséges társam, Rex – az öreg, de még mindig nagyon figyelmes német juhászkutya – társaságában lassan járőröztünk a város csendes utcáin.
Napos reggel volt, a ritka járókelők siettek a dolguk után.
Minden hétköznapinak tűnt, és már azon gondolkodtam, hogy a műszak nyugodtan fog telni.
De hirtelen a szemem megakadt valamin, ami kilógott ebből a békés képből.
Egy terebélyes, magas fa alatt, az árnyékban állt egy kislány – úgy öt-hat évesnek látszott.
A vállai remegtek, könnyek folytak az arcán, és hangosan hüppögött. Senki nem volt mellette.
Élesen lehúztam az útszélre, leállítottam a motort, és Rexszel együtt odamentem hozzá.
– Kicsim, szia – szóltam óvatosan –, mi történt? Elvesztél? A kislány hirtelen… megmerevedett.
A könnyei egy pillanat alatt eltűntek, az arca nyugodt lett, sőt, túlságosan is.
– Miért sírtál? – kérdeztem, miközben leguggoltam. Ő hallgatott. Csak a nagy szemei jártak ide-oda.
– Hol vannak a szüleid? – folytattam.
Ekkor hirtelen körbenézett, mintha valamitől félt volna. Vagy valakit keresett.
Furcsának tűnt, de ebben a pillanatban Rex morogni kezdett. A szőre felborzolódott, a fülei hegyeződtek.
Mindig barátságos volt a gyerekekkel, ezért ez a viselkedése még inkább gyanússá tett mindent.
A kislány pedig mozdulatlanul állt, valahová a hátam mögé nézett.
Úgy tűnt, mintha várt volna valamire… vagy valakire.
Volt benne valami természetellenes – túl gyorsan hagyta abba a sírást, túl közömbösen hallgatott.
Követtem a tekintetét – és ekkor észrevettem valami furcsát. Akkor értettem meg mindent.
Az utca sarkán két férfi állt. Nem vették le rólam és a kislányról a szemüket.
Mindketten sötét kabátot viseltek, az arcuk feszült volt, mintha csak a jelet várták volna.
Egy másodperc alatt minden a helyére került. Ez csapda volt.
Egy kislány, aki egyedül áll és sír – tökéletes csapda bárkinek, aki nem megy el közömbösen egy idegen baj mellett.
Az ember odament volna, megpróbált volna segíteni, a kislány pedig megmondta volna a címet, ahová el kell kísérni.
És ott – már várták volna az emberrablók.
Gyorsan erősítést hívtam, és úgy tettem, mintha csak beszélgetnék a gyerekkel, közben a szemem sarkából figyeltem a sarkot.
De amikor elindultam feléjük, a férfiak hirtelen megiramodtak.
Rex utánuk vetette magát, én pedig utána.
Már a szomszédos udvarban elkaptuk őket.
Az egyik zsebében bilincset és szájpecket találtunk, a másiknál kést és kulcscsomót.
Később a nyomozás során kiderült, hogy egész emberrablási sorozat köthető hozzájuk több városban is.
És a kislány… Ő az egyik áldozat lánya volt.
Fenyegetéssel kényszerítették, hogy részt vegyen a tervben, azzal zsarolták, hogy bántják az anyját.
De amikor meglátta a rendőri egyenruhát – zavarba jött, és nem tudta végigjátszani a szerepet.
És ha nem lett volna Rex, aki hamarabb megérezte a bajt, mint én, minden sokkal szörnyebben is végződhetett volna.
